Uszódon 1994- óta hagyomány, hogy a megválasztott polgármester és a képviselő-testület tagjai a község nevezetességei között számon tartott uszódi viseletet öltve teszik le a hivatali esküt.
A húsz évvel ezelőtti kezdődátum ahhoz köthető, hogy Bedi Gyulát, a tisztséget azóta töretlenül betöltő polgármestert akkor választották meg először a település vezetőjének és akkor ő, a helyi identitást hangsúlyozására kezdeményezte a viseletbe öltözést.
Mint a polgármester elmondta: az új képviselő-testület tagjai 2024. október 10-én, csütörtökön 16 órától a községháza tanácstermében teszik le az esküt. Az eskütétel előtt Vitézné Tóth-Baranyi Éva, a helyi választási bizottság elnöke tart tájékoztatót a 2024. évi önkormányzati választások eredményéről.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Ezt követően Bedi Gyula ismerteti az ötéves ciklusra vonatkozó polgármesteri gazdasági programját. Az ülés az ügyrendi bizottság tagjainak, az alpolgármester személyének megválasztásával, a polgármester illetményének és a tiszteletdíjak meghatározásával folytatódik.
A napirend további részében már az operatív feladatok kerülnek előtérbe: rendeletet alkotnak a szociális tűzifajuttatásról, módosítják a helyi iparűzési adóról szóló rendeletet és a Posta Partneri Programban való részvételről is döntenek majd.
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.