A Sárosdról érkezett látogatók néptáncbemutatót, gépi hímzés és pingálás bemutatót láthattak, megtekintették Kalapos Istvánné életműkiállítását és megkóstolták a paprikás kácsit is. Egyiküknek minden kalocsait belopott a szívébe egy itteni lakos.
November harmadikán nyolc Bács-Kiskun vármegyei helyszínen ropták a táncot a rendőrség felhívására, ezzel bemutatva: létezik más, jobb, olcsóbb és egészségesebb szenvedély, mint bármilyen szer.
A november 4-ei nemzeti gyásznapon koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak november 4-én az ’56-os emlékparkban. Beszédet mondott Rudasné Czár Zsuzsanna, majd Simon Zoltán és Turi Tibor képviselőkkel közösen megkoszorúzták az ’56-os emlékkövet.
A Kalocsai Szent Kereszt Kórház új, 128 szeletes CT-berendezést adtak át. Az ünnepélyes átadót hétfőn délelőtt 10 órai kezdettel tartották. A korszerű eszköz gyorsabb, pontosabb diagnózist tesz lehetővé, kisebb sugárterhelés mellett.
A leltár és az átadás előtt szerkesztőségünk is betekinthetett a szinte üresen maradt kiállítóterekbe.
Igazi őszi időjárás, meleg italok és megszámlálhatatlan portéka várta a Kultúrpiacra érkezőket, akik a Jótékonysági Sütivásár gazdag kínálatából is kedvükre válogathattak.
Font Sándor országgyűlési képviselő, a Mezőgazdasági Bizottság elnöke, Hubai Imre államtitkár és Nagy Viktor, a MAGOSZ szakmai titkára osztotta meg meglátásait és a legfontosabb tudnivalókat a gazdák számára.
Több évtizedes kapcsolatot erősítettek meg a zene erejének segítségével.
Péteri Dénes „Néptáncos” címet viselő kiállítását Tamás László nyugalmazott könyvtárigazgató, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány elnöke nyitotta meg.
Fergeteges hangulat, illatos borok, kézműves különlegességek és rengeteg nevetés – így telt az idei Tökös Pincenyitogató a hajósi pincefaluban, ahol az ősz és a Halloween hangulata egyszerre varázsolta el a látogatókat.
A Méhecskék SE gárdája a lefújás percében büntetőt hibázott.
A börtön falán található dombormű koszorúzása előtt Arnold Adrienn mondott emlékező beszédet, ünnepi műsort a Fényi Gyula Általános Iskola diákjai adtak, és a Kalocsai Fúvószenekar közreműködött a Szabadulás kútjánál tartott városi megemlékezésen.
Nem csak beszéltek a pacalról a hétvégi pikniken: meg is főzték, és mind megették!
A közönség nagy részét fodrász szakmát tanuló kecskeméti diákok tették ki az ingyenesen látogatható foglalkozáson, ahol a kliensek legmegfelelőbb hajszínének kiválasztásához kaptak gyakorlati segítséget a résztvevők.
Meglátogattuk városunk legújabb bölcsődéjét, nézzétek meg ti is!
A mellrák elleni küzdelem hónapjában az Avon is csatlakozott a figyelemfelhívó kezdeményezésekhez Kalocsán. Zubányné Fehér Szilvia, az Avon divízióvezetője elmondta, miért fontos, hogy egész évben odafigyeljünk önmagunkra.
Perui származású fazekas Hollandiából, valamint fehérorosz és ukrán fazekasok is részt vettek a nemzetközi fazekas táborban október 9-étől 12-éig. Az idei tábor témáját a kelta formavilág ihlette kerámiák, és a Kárpát-medencei kelta korszakra jellemző fekete kerámia égetési metódusa adta.
Ünnepi gálát tartottak a Kalocsai Színházban.
Malomsoki Gábor mesterhármast ért el.
Kiskőrös újabb lépést tett az aktív, egészséges életmód támogatása felé: átadták a város legújabb közösségi és sportos fejlesztését, a kerékpáros multifunkciós pumpapályát.
A Solt, a Kiskőrös és a Kiskunhalas skalpjai után a Kiskunmajsát is legyőzték a Dávidházi-tanítványok.
Farkas Zalán duplájával döntetlen a Baja ellen.
Ebben az évben is színes forgataggal ünnepelték a szakmáriak a szőlő betakarításának időszakát.
Két láthatatlan dolgot tett láthatóvá dr. Szász János Péter a kalocsai diákok számára a „Varázsóra – interaktív fizikai bemutató” című program keretében. A tudományos eredmény: hangos nevetés. A könyvtári programon az is kiderült, hogy ehető-e a semmi.
A vármegyei polgármesteri találkozó egyik kiemelt állomása Dusnok volt, ahol a község fejlesztéseiről, turisztikai lehetőségeiről és jövőbeli terveiről esett szó. A Vajas Vízi Központ mellett épülő új látogatóközpont a térség egyik különlegessége lehet.
Vancsics János tíz gólig jutott.
Ellenfelünk megérdemelten nyerte a találkozót.
Az ország több pontjáról érkezve Lakatos György és Lakatos Ágnes, Újváriné dr. Illés Mária, Szigetvári Andrea és Kapitány Dénes, a környékből és a kalocsai zeneiskola berkeiből Fehérvári István és Filus Mónika, illetve Markella Noémi, a faluközösség részéről Farkas Ferencné tisztelgett a Liszt Ferenc AMI legendás zongoratanárának emléke előtt.
Kalocsáról, Bátyáról, Hercegszántóról, Katymárról, Csávolyról és persze Dusnok leendő testvértelepüléséről, a horvátországi Cernáról is érkeztek vendégek, hogy közösen ünnepeljék kultúrájukat egy felejthetetlen, nagyszabású szüreti ünnepség keretein belül.
Október 6-án a Negyvennyolcasok terén álló szoborcsoportnál emlékezett városunk az 1848-49-es szabadságharc utáni megtorlás emblematikus áldozataira. Emlékező beszédet Perity Lajos, a Szent István Gimnázium igazgatója mondott.
A Kalocsai Hagyományőrző Egyesület tagjai Barcelonához közel, Santa Suzannában léptek fel az Oktoberfesten, ahol magyar néptánccal és kalocsai hangulattal bűvölték el a közönséget.
Egy hónapig, szakaszokra bontva folyik a munka, amelyet a Telekom megbízásából végeznek. A korszerű internetszolgáltatás biztosítása érdekében végzett munkát a főutca után három további utcában folytatják.
A Szilas Hagyományőrző Néptánc Egyesület szervezésében október 4-én, szombaton megrendezésre került a szüreti fesztivál Fajszon, amely a település egyik legkedvesebb hagyománya. A nap folyamán a falu apraja és nagyja együtt ünnepelt, hogy méltóképpen köszöntsék a szüret végét.
Szombat este ismét benépesült a foktői Pirates Family MC klubháza: motoros közösség jótékonysági estet tartott, amelynek bevételét idén is a balesetet szenvedett motorosok támogatására fordítják.
Az Octopus Egyesület pódiumbeszélgetés-sorozatának második évada a legendás Pa-Dö-Dő alapítótagjával indult, aki olyan nyitottsággal mesélt életéről, munkájáról és céljairól, mintha csak egy régi baráti társasághoz látogatna haza.
Az előző bajnok “Méheink” ezúttal nem nyertek.
Egy órán át ellenállt a vendég.
Október 1-jén a miskei Közösségi Ház adott otthont annak a kiállításmegnyitónak, amelyen a népművészet mestere, Czár János népi játékaiból válogatott alkotásokat mutatták be.
Megható és vidám pillanatokban gazdag műsorral kedveskedett a szépkorú vendégeknek Kalocsa Város Önkormányzata és a KIKK Nonprofit Kft. a Városi Színházban.
Aki kíváncsi volna Bartók fenekére, most azt is megláthatta volna! Sok más érdekesség mellett Kodály is meztelenül szerepelt vele egy kivetített képen a kedd esti könyvbemutatón, ahol sok érdekesség derült ki korokról, divatokról, szokásokról és a legnagyobb zeneszerzők életéről.
Színes népviselet és vidám ének töltötte meg Dusnok utcáit: az óvodások idei szüreti felvonulása igazi közösségi élménnyé vált, ahol a hagyományőrzés és az öröm kéz a kézben járt.
Szeptember 21-én, vasárnap reggeltől már benépesült a Kalocsa-Foktő repülőtér motocross pályája, ahol a Magyarország Nyílt Nemzeti Motocross Bajnokságát rendezték. A nagyszabású viadalon közel másfél száz versenyző viaskodott egymással a honi szakosztályok közül, de érkeztek versenyzők Romániából, Szlovákiából, Horvátországból, Ausztriából, sőt, még Izraelből is. Természetesen számos hazai szakosztályból is érkeztek indulók az országos viadalra, az érdeklődő nézők is voltak úgy kétezren.
Mintegy kétszáz résztvevő közel száz képet alkotott az idén a D7 közösségi házban péntek déltől szombat délig tartott PsychArt 24 festőmaratonon. Az elkészült alkotások közül tízet szakmai zsűri választ ki az országos kiállítás anyagába.
A Mélykúti Művelődési-, Sport- és Szabadidőközpontban megrendezett ünnepi közgyűlésen a Bács-Kiskun Vármegyéért Díjat Rideg László, a vármegyei közgyűlés volt elnöke, valamint Dr. Szenoradszki Endre, a Bajai Járási Hivatal vezetője vehette át.
A találkozó első félidejének végén a hazaiak támadója, Kákonyi Róbert súlyos sérülést szenvedett.
A Kalocsai fényképészek nevet viselő időszaki kiállítás számos érdekességgel várja a látogatókat. Többek között az első ismert, városunkat ábrázoló fotó is látható, melyet Tóth Mike készített 1864-ben.
Két fordulót is mentünk a Magyar Kupában
Két forduló után a tabella élén áll csapatunk a 8 csapatos mezőnyben.
Két színpadon egész nap változatos programok várták a közönséget a Kalocsai Paprika- és Gasztrofesztivál második – egyben záró – szombati napján az Érsekkertben.
A szeptember első hétvégéjén tartott, háromnapos nagyrendezvény keretében a település kitüntető díjainak átadása mellett jutalmazták a legjobb tanulókat és a településkép szépítéséért legeredményesebben fáradozókat is.
Több változtatással rendezték meg a Kalocsai Paprika- és Gasztrofesztivál idei főzőversenyét. Megszűnt a kóstolójegyes rendszer, új szakmai stáb bírálta el az ételeket, és idén először társadalmi zsűri is értékelte az elkészült étkeket. Mutatjuk a főzőverseny eredményeit!
Ma este pedig érkezik a Karthago!
A “Jankovác” skalpját is az övükre tűzhették.
A futás öröme és a pincefalu varázsa találkozott a hétvégén Hajóson: a 4. Szüreti Pincenyitogató Futóverseny igazi közösségi élménnyé vált.
Idén is sokakat vonzott a hajósi pincefalu szüreti rendezvénye, ahol a borok mellett a gasztronómia és a kézműves vásár is főszerepet kapott.
Tizennégy góllal vert bennünket a bajnok, hazai pályán.
Az egyik leggyengébb láncszem a játékvezető volt
A Kalocsa Térségi Öntözési Közösség Észak és Dél Kft. a Vidékfejlesztési Program támogatásával jelentős lépéseket tett a térség vízgazdálkodási és öntözési kapacitásainak fejlesztésében, az elért eredmények mellett a gazdák előtt álló kihívásokról is szó esett a péntek délelőtt megrendezett projektzáró eseményen.
Régi hagyományt idéztek fel és újítottak meg Bátyán szeptember nyolcadikán, Kisboldogasszony napján.
Az immáron tizenkilencedik alkalommal megtartott Szent Hubertusz vadászati évadnyitó szentmise ezúttal is a hagyomány, a közösség és a természet tiszteletéről szólt. Üdv a vadásznak, tisztelet a vadnak!
Vízi és légi támogatással, pontonelemek és toló-vontató csónak, illetve kétéltű szállítóeszköz segítségével keltek át nemzetközi szárazföldi erők a Dunán Fajsz és Dombori közt a nagyszabású ’Adaptive Hussars 2025’ nemzetközi NATO-hadgyakorlat keretében kedden. A helikopteres légi egységek érkezését városunk lakói is láthatták-hallhatták a reggeli órákban. Később az átkelésnél munkatársaink is jelen voltak.
Színes forgatag, finom kalácsok és fergeteges néptánc kavalkád várta az érdeklődőket az idei, immár ötödik alkalommal megrendezett Miskei Brána Fesztiválon.
NBI/B-s ellenfelet sikerült legyőznünk!
Este héttől az áldozattá vált Hanna családjának kiüresedett házánál megemlékezésre, gyertyagyújtásra gyülekeztek Miske lakói, este nyolcra a kábítószerek és annak terjesztői elleni tiltakozásra hívták a településen élőket, akik közül több százan meg is jelentek, főképp, de nem kizárólag a probléma által kiemelten sújtott cigányság köréből.
Két forduló után élen áll az Anda Kalocsa csoportjában.
A foktői kalózcsapat motoros találkozójának második napján a zenei csemegék mellett a vidám versengés is szerepet kapott.
Az alkotótáborban idén húsz művész vett részt. A tábor terméséből összeállított kiállítás ünnepélyes megnyitóját Ordas hagyományai szerint a falunapok keretében tartották meg.
A falunap programját a sokéves hagyományt követve alakították ki. A változatos programok péntek délutántól vasárnap estig kínáltak kikapcsolódási lehetőséget kicsiknek, nagyoknak.
Valóban osztálykülönbség volt a két csapat teljesítménye között.
Dusnok közössége idén is méltóképpen ünnepelte augusztus 20-át: a Művelődési Ház színpadán megtartott ünnepi műsor és kenyérszentelés után a hétvégén fergeteges utcabál várta a lakosságot.
Ma is két színpadon egy sor koncert, dinnyefejelő verseny, gyermek és családi programok várják a foktői kalózkikötőbe kilátogatókat.
A különleges hangulatú esemény népszerűséget látva szinte biztosra vehetjük, hogy lesz folytatása a hagyományteremtő szándékkal idén első ízben megtartott vízi látványosságnak.
Városunk hagyományai szerint reggeli kitüntető díjátadó testületi ülés után kenyérszentelő szentmisével, utána a Szentháromság téren városi ünnepséggel, koszorúzással és az új kenyér megszegésével folytatódtak az ünnepi alkalmak városunkban.
Városunk hagyományai szerint államalapításunk ünnepének reggelén adták át Kalocsa város kitüntető díjait. Az elismeréseket azok letéteményeseinek Bagó Zoltán polgármester adta át. Közreműködött a Kalocsa Kamarakórus.
Közel száz fiatal kézilabdázott egy turnusban.
A Kecel és a Kiskőrös skalpját is begyűjtötte a KFC
Augusztus 16-án, szombaton vidám és tartalmas programok várták a helyieket és a városba érkező vendégeket Hajós Város Kulturális Napján.
A szélrózsa minden irányából érkeztek a dunaszentbenedeki halászléfőző versenyre, a legtöbben Paksról. Huszonegy bográcsban rotyogott népszerű halétel, és volt egy kakukktojás is.
A Közösségi Zenés Estek legutóbbi, szombati állomásán a húrok közé csaptak a zenekarok a rock és a rockabilly jegyében!
35 fiatal táborozó ismerkedhetett meg ezen a héten a kajakozással, kenuzással, vízibiciklizéssel, sárkányhajózással, katamaránozással, és persze a SUP-ozással is.
Romsics Péter egyedül öt gólt vállalt a tízből!
A 4–1-es végeredmény nem is fejezte ki hűen, a két csapat közti különbséget.
Idén egy személy az Uszód Községért Kitüntető Díjban részesült, hárman Uszód újdonsült díszpolgárai lettek.
Idén Uszód község legmagasabb elismeréseinek letéteményesei mellett Bedi Gyula polgármester azokat is köszöntötte, akik más fórumokon szerzett kitüntetésekkel öregbítették Uszód jó hírét. Ahogyan hosszú évek óta, a nyitónap ezúttal is a művészeteké, a folklóré és a képzőművészeté, a szombat pedig a családoké volt.
Amint már ismert: egy letörött faág okozott balesetet a Szelidi-tónál vasárnap délután. Az esetet a rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja. Megkaptuk a mentőszolgálat tájékoztatását is.
A kalocsai evezősök nyerték a VII. Duna Kupa pontversenyét.
A sétálóutcában található, megújult bankfiók már június óta fogadja ügyfeleit, pénteken pedig ünnepélyes keretek között, hivatalosan is átadták.
Huszonheten ültek asztalhoz az I. Szittyótéri Sakk Kupán, ahol már a hagyományteremtő szándékkal megtartott nyitó alkalmon is nemzetközi mezőnyben mérhették össze tudásukat a játékosok.
Színes forgatag, játék, sport és finom falatok – így zajlott szombaton a Falualapítók ünnepe Császártöltésen, ahol kicsik és nagyok együtt töltötték a napot jókedvben.
Ma ismét ellepték a Duna hartai szakaszát a kreatív és bolondos vízi járgányok: javában zajlik a XI. Őrült Hajók Versenye, ahol a nevetés és a jókedv garantált.
A magasabb osztályban játszó vendégek előtt fejet hajtottak a patajiak.
Megtörténtek az első határozott lépések a kalocsai önkormányzat balatoni üdülőjének rendbehozatalára. Az első helyszíni szemlén lakossági érdeklődők is részt vettek, sőt egyből munkához is láttak. Folytatás: hamarosan!
A héten két edzőmeccset is játszott az Anda Kalocsa.
Idén először összehangolták, egy napra szervezték a Szelidi-tó két nagy tömegsport-rendezvényét. A szelidi sportnapon több mint négyszáz futó és bő félszáz úszó vett részt, némi átfedéssel.
Idén is több száz próbázó kerülte meg a „kígyó farkát” Szeliden.
Szombat este megemlékezést tartottak a roma holokauszt 81. évfordulóján a Roma Közösségi Ház előtt, ahol Szűcs Csaba, a Cigány Közösségek Szövetsége és a Közösen a Cigányságért Egyesület elnöke, Bács-Kiskun Vármegye Közgyűlésének alelnöke mondott emlékező beszédet.
A Szőlők közi sportcentrum pályáján mintegy 80 sportoló edzett közösen péntek délután.
Miske községért-díjat vehetett át Tamási Lászlóné, Kohl Ferencné és Katona László. Gratulálunk a díjazottaknak!
Ellenfelünk ezúttal a “megyekettes” Himesháza volt.
Megjelent a Fókuszban Podcast legújabb adása, melynek vendége Font Sándor országgyűlési képviselő, akivel a november harmadikán átadott CT-berendezésről, a magyar egészségügy helyzetéről, a kalocsai kórház szerepéről, valamint a ’D’ épület jövőjéről beszélgettünk.