2025. 04. 24. csütörtök
György
: 407 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Visszaeső ittas vezető, jogsi nélkül volt a két motorost gázoló Dusnoknál? – Megdöbbentő részletek a tragikus baleset sajtóvisszhangjában

Illés György Cinó  |  2020. 10. 29., 08:52

Korábban portálunk is megírta, majd külön cikkben, a napvilágot látott hivatalos és nem hivatalos értesülések összegzésével árnyaltuk is azt a tragikus hírt, amely szerint két motoros – egy házaspár – hunyt el egy közlekedési balesetben Dusnok térségében. Később a Bors Online az áldozatok ismerőseinek, a motoros társadalom tagjainak, illetve tanúknak a közlései nyomán írt riportot az esetről, abban olyan súlyos állításokat megfogalmazva, mint hogy a vétkes sofőr visszaeső ittas vezető lett volna, ami miatt már korábban elvették a jogosítványát, így a nélkül ült volánhoz, és most is olyan részeg lehetett, hogy egyáltalán nem fékezett – talán elaludhatott a szesz hatására –, nem sokkal korábban már tankolni, majd a kocsiba visszaszállni is alig tudott, és később a balesetből semmire sem emlékezett. Az áldozatok Vaskút megbecsült polgárai voltak, a férj az ottani polgárőrség alapítója volt.

Amint már a tragédia napján gyorshírben beszámoltunk, két motoros hunyt el egy Dusnok térségében történt közlekedési balesetben, október 23-án délelőtt fél tíz körül. Később a rendőrségi tájékoztatás és sajtóértesülések, közösségi médiás reflexiók szemlézésével összefoglalót is közöltünk az esetről, amelyből kiderült: ittas volt az az érsekcsanádi férfi, aki autójával a szemközti sávba ismeretlen okból áttérve okozta a vaskúti motoros házaspár életét követelő balesetet az 51-es főút Dusnok és Sükösd közötti szakaszán, az út 140-es kilométerében.

Sajtóértesülés szerint a balesetet okozó, 37 éves, érsekcsanádi férfi nem használta a biztonsági övét sem, és a rendőrségi tájékoztatás szerint a szonda jelzése alapján ittas lehetett, ezért a férfit vér-vizelet mintavételre állították elő. Ő balesetben könnyű sérülést szenvedett, majd a rendőrök őrizetbe vették, és halálos közúti baleset okozásának gyanúja miatt előterjesztést tettek a 37 éves gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

Később a Bors Online című internetes orgánum további részleteket is közölt a balesetről. Erről szóló cikkük a tragédia áldozatai – egy 44 éves férfi és 50 éves felesége, B. Éva és B. Gábor – barátainak szubjektív nyilatkozatain túlmenően konkrét állításokat is tartalmaz, bár ezeket többnyire "állítólag", vagy hasonló, a hivatalos megerősítés hiányát sejtető megfogalmazás kíséretében közlik.

A PORTÁL CIKKE SZERINT VISSZAESŐ ITTAS VEZETŐ VOLT P. ZOLTÁN, AKI „BRUTÁLIS SEBESSÉGGEL” SZÁGULDOTT,

amikor halálra gázolta a vaskúti motoros házaspárt, ráadásul

JOGOSÍTVÁNY NÉLKÜL KÖZLEKEDETT,

mivel azt már korábban, szintén

ITTAS VEZETÉS MIATT BEVONTÁK.

A portál szerint a sofőr

OLYAN RÉSZEG VOLT, HOGY JÁRNI IS ALIG TUDOTT, KIJÓZANODÁSAKOR PEDIG SEMMIRE SEM EMLÉKEZETT.

Az áldozatokról a cikk közli, hogy Éva és Gábor élete volt a motorozás, de ismerőseik szerint mindig betartották a sebességkorlátozásokat, a nyilatkozók úgy vélték, most is szabályosan közlekedtek. Azt is megírják, hogy a köztiszteletnek örvendő házaspárt mindenki szerette, a férj polgárőrként szolgált, a vaskúti egység egyik alapító tagja volt.

Forrás: Facebook


A család egyik barátja többek közt arról nyilatkozott a portálnak, hogy a hír hallatán összeomlott Éva három lánya, akik imádják egymást és az anyjukat, közös tetoválást is készíttettek négyen.

A sofőr ittasságának kérdéséhez adalékképp a portál azt írta, hogy értesülésük szerint a balesetet okozó férfival

PÁR ÉVVEL EZELŐTT IS ELŐFORDULT, HOGY RÉSZEGEN VEZETETT.

Akkor nem történt tragédia, viszont

BEVONTÁK A JOGOSÍTVÁNYÁT.

A baleset körülményeit illetően a hivatkozott cikk azt írja, hogy

FÉKNYOM SEM VOLT A HELYSZÍNEN.

Forrás: MTI

A Bors információja szerint a vétkes sofőr a baleset előtt az egyik közeli benzinkúton tankolt. Az orgánum tanúk beszámolójára hivatkozva azt írja, hogy

MÉG A TANKOLÁS IS FENNAKADÁST OKOZOTT NEKI, ÚGY BE VOLT RÚGVA, A KOCSIHOZ IS ALIG TALÁLT EL.

Az ittasság mértékét is tudni véli a portál, egy forrás szájába adva azt írják:

VANNAK OLYAN INFORMÁCIÓK, HOGY 2,6 VOLT A VÉRALKOHOL­SZINTJE

A csak könnyebben sérült férfit kórházi ellátása után őrizetbe vette a rendőrség, indítványozták a letartóztatását is, áll a cikkben, amely e mérték nagyságánk érzékeltetésére az Orvosilexikon.hu véralkoholszint-kalkulátora nyomán megadja, hogy egy 85 kilós férfinak a 2,6 ezredszázalék körüli véralkoholszinthez a mérés előtt egy órával elfogyaszt három pohár sört, mintegy 4-5 deci bort és még másfél deci töményet kellene elfogyasztania. Hozzáteszik: e mennyiség a kalkulátorok szerint már alkoholmérgezésnek számít, tünetei többek között az aluszékonyság, a zavarodottság, reflexek leépülése, sőt, már vizelet-széklettartási nehézségek is föllépnek.

A rendőrség sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta…

A Bors Online értesüléseinek ellenőrzése – megerősítése vagy cáfolása – végett megkerestük a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, ahonnan a következő tájékoztatást kaptuk:

A szóban forgó ügyben nyomozás van folyamatban, így az esettel kiadott közleményeken túlmenően – a nyomozás érdekeire tekintettel – egyéb információt nem áll módunkban adni.”Az ilyen esetekben szokásosan szűkszavú tájékoztatás kiegészítésére annyit azonban közölni kívántak, hogy

„A BORSONLINE.HU OLDALON MEGJELENT CIKKBEN FOGLALTAK NEM RENDŐRSÉGI MEGÁLLAPÍTÁSOKON ALAPULNAK, ILLETVE AZOK NEM TÉNYSZERŰEK.
A CIKK ÍRÓJA A RENDŐRSÉGET NEM KERESTE MEG.”

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 22., 11:31
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.
2025. 04. 22., 09:45
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.
2025-04-19 07:30:10
Egymás után készülnek az új atomerőmű nagyberendezései. A magyar szakemberek szigorú követelményeket határoztak meg a gyártmánytervekben annak érdekében, hogy az új blokkok berendezései kiszolgálják a tervezett üzemidőt, sőt azon túl is tovább működhessenek. (x)

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 24., 11:30
A paksi rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>
2025. 04. 24., 10:45
Minden év április 24-én ünneplik hazánkban a Rendőrség Napját, amely a rendőri hivatás fontosságára és a szolgálatot teljesítők megbecsülésére hívja fel a figyelmet. A jeles nap történelmi és társadalmi jelentőséggel is bír. Még >>>
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK