2025. 04. 24. csütörtök
György
: 407 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Tömegverekedés késsel és pezsgősüveggel – Hárman letartóztatásban vannak

Tömegverekedés késsel és pezsgősüveggel – Hárman letartóztatásban vannak
Zsiga Ferenc  |  2022. 04. 21., 09:05

A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített garázdaság bűntette miatt vádat emelt egy tömegverekedés tizenkét résztvevője ellen, akik 2021. szeptember 26-án hajnalban, Kecskemét főterén két társaságba tömörülve kölcsönösen ütötték és rúgták egymást. A verekedés során kés és pezsgősüveg is előkerült.

A vádirat szerint az egyik ittas társaság (öt férfi és két nő) három tagja 2021. szeptember 26-án, hajnali 1 óra körüli időben szóváltásba keveredett egy másik ittas társasággal, ami öt férfiből állt. A szóváltás után a vádlottak között tömegverekedés tört ki, amibe a nagyobb társaság többi tagja is „beszállt".

A két társaság tagjai mintegy 20 percen át kölcsönösen ütötték és rúgták egymást, amelyet a főtéren lévő térfigyelő kamerák is rögzítettek. A nagyobb létszámú társaság két tagjánál kés is volt, amivel megfenyegették a másik csoport tagjait. Az egyik késes garázda a másik társaság egyik tagját egyszer meg is szúrta a késsel a csípőjénél.

A tömegverekedés során egy pezsgősüveg is előkerült: a nagyobb társaság egy férfi tagja az üveggel fejen ütötte az ellenfél csoport két tagját. A második ütésnél a pezsgősüveg szét is tört a bántalmazott férfi fején.

A tömegverekedésnek a kiérkező rendőrök vetettek véget. A csípőn szúrt vádlott, valamint az a férfi, akinek a fején széttört a pezsgősüveg, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Könnyű testi sértés miatt nem kérték a bántalmazóik megbüntetését.

A vádlottak közül hárman letartóztatásban vannak, a többiek szabadlábon védekeznek. A járási ügyészség a nagyobb társaság tagjait csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével, míg a másik társaság tagjait csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével vádolja. A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Forrás: Bács-Kiskun Megyei Főügyészség

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 22., 11:31
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.
2025. 04. 22., 09:45
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.
2025-04-20 19:40:06
Húsvét vasárnapján a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban szentmisét mutatott be Dr. Bábel Balázs érsek, metropolita.
2025-04-19 07:30:10
Egymás után készülnek az új atomerőmű nagyberendezései. A magyar szakemberek szigorú követelményeket határoztak meg a gyártmánytervekben annak érdekében, hogy az új blokkok berendezései kiszolgálják a tervezett üzemidőt, sőt azon túl is tovább működhessenek. (x)

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 24., 11:30
A paksi rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>
2025. 04. 24., 10:45
Minden év április 24-én ünneplik hazánkban a Rendőrség Napját, amely a rendőri hivatás fontosságára és a szolgálatot teljesítők megbecsülésére hívja fel a figyelmet. A jeles nap történelmi és társadalmi jelentőséggel is bír. Még >>>
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK