Kalocsán a hagyományokhoz hűen Szent Kristóf, az utazók védőszentje névünnepéhez legközelebb eső vasárnap, idén július 28-án a 7:30 és 17 órakor kezdődő szentmisét követően a segítő szent, Szent Kristóf áldását kéri a szertartást bemutató Dr. Mészáros István templomigazgató a Szent István király templom előtti parkolóban felsorakozott járművekre.
A személygépkocsi tulajdonosok mellett várhatóan számos kerékpáros, motoros is elhozza járművét, dédelgetett járműcsodáját, akik közül többen az előző szentelések alkalmával kapott segítő szent képét hordják magukkal.
A szertartáson és az azt követő szentelésen hagyományosan részt vesznek a rendőrség és a tűzoltóság vezetői, illetve a szolgálati járművek egy része. Az áldásból nem maradnak majd ki a helyszín biztosítására érkező rendőrök, polgárőrök autói sem.
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.