Péntek délelőtt fél tízkor a Bem Utcai Szociális Otthon előtti parkolóban az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Soltész Miklós jelentős médiaérdeklődés mellett, Filvig Géza polgármester jelenlétében adott át Rumi László intézményvezetőnek, illetve az otthon munkatársainak sokliternyi vírusölő folyékony szappant, szájmaszkokat, valamint több kartondoboz ruhaadományt.
Rumi László intézményvezető néhány mondatban bemutatta az általa vezetett intézményt az államtitkárnak, szólva a Kalocsa Város Szociális Intézményének többi telephelyéről, valamint ott folyó munkáról is.
Rumi László arra is kitért, hogy az otthonban a honvédség által nemrégiben végzett fertőtlenítés során több mint harminc dolgozójuk is megjelent, hogy munkájukkal gyorsítsák, könnyítsék az egészségvédelmi beavatkozást.
Ezt követően a kocsija megrakott csomagtartójából az intézményvezető, valamint dr. Filvig Géza polgármester és a szociális otthon dolgozóinak segítségével rakodták ki az adományokat, amelyeket Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács különböző felajánlásokból gyűjtött össze, és adta át azokat a minisztériumnak.
Forrás: KALOhírek/ Illés György Cinó
A KALOCSAI INTÉZMÉNYEKNEK SZÁNT CSOMAGOK 600 DARAB SZÁJMASZKOT, TIZENHÁROM ÖTLITERES KANNA VÍRUSÖLŐ FOLYÉKONY SZAPPANT, VALAMINT NÉGY KARTONDOBOZ RUHÁT TARTALMAZOTT.
A védőfelszerelések nagy részét a dolgozóállomány használja majd, de a gondozottak is részesülnek belőle, igény szerint, a ruhákat viszont elsősorban az utóbbi csoportnak szánták az adományozók. Az adományokból természetesen az intézmény másik két telephelyére is jut majd.
Az is elhangzott, hogy korábban a solti szociális intézmények is hasonló adományban részesültek.
Forrás: KALOhírek/ Illés György Cinó
Államtitkári nyilatkozat erős kontraszttal
Az adományok átadását követően adott nyilatkozatában
AZ ÁLLAMTITKÁR DICSÉRTE A SZOCIÁLIS OTTHONOK NAGY RÉSZÉBEN A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY KÖZEPETTE FOLYÓ TEVÉKENYSÉGET, ÚGY A FENNTARTÓK FELADATAINAK ELLÁTÁSÁT, MINT AZ INTÉZMÉNYVEZETŐK ÉS AZ ÁPOLÓK, GONDOZÓK, KISZOLGÁLÓ SZEMÉLYZET MUNKÁJÁT.
Forrás: KALOhírek/ Illés György Cinó
Soltész Miklós ugyanakkor arra is kitért, hogy egyes intézményekben komoly mulasztások történtek, amelyeknek súlyos következményekkel jártak – utalva ezzel elsősorban a fővárosi, kiemelten a Pesti Úti Idősotthonban kialakult tragikus állapotokra és következményekre.
Amint az államtitkár elmondta:
Azt megakadályozni, hogy a vírus bejusson az ilyen intézményekbe nem mindig lehetséges. Ám az, hogy a kialakult helyzetet hogyan kezelik egy-egy intézményben, hogyan viselik az ott élők gondját, az már a fenntartók felelőssége.
Úgy vélte:
„A BUDAPESTI FŐPOLGÁRMESTER NEM NŐTT FÖL A FELADATHOZ.”
Soltész Miklós véleménye szerint, amennyiben Müller Cecília országos tisztifőorvos irányításával a fertőzés által fenyegetett lakókat nem mentik ki az otthonból, a honvédség közreműködésével nem végeznek alapos fertőtlenítést, akkor még súlyosabb tragédia történhetett volna.
Ellenpéldaként az államtitkár azt is elmondta, hogy
AZ ÁLTALA MEGLÁTOGATOTT, VIDÉKI SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEKBEN MINDENT RENDBEN TALÁLT, AZOK FENNTARTÓIT, VEZETŐIT ÉS MUNKATÁRSAIT IS KÖSZÖNET ILLETI AZ ÁLTALUK VÉGZETT LELKIISMERETES MUNKÁÉRT, A JÁRVÁNY ELLENI VÉDEKEZÉSBEN MUTATOTT EREDMÉNYES HELYTÁLLÁSUKÉRT.
Az államtitkár elismeréssel szólt Kalocsa épített és kulturális örökségéről is, kiemelve városunk érseki székhely voltát. Soltész Miklós – aki egykor katonaságát itt töltő bátyját is látogathatta városunkban – meggyőződését fejezte ki, hogy az említett értékek mentén az elkövetkezendő időszakban, a járvány okozta visszaesés után visszatér az élet a rendes kerékvágásba, eredményes munka kezdődhet itt, és többek közt a turizmus újraindulásával az itt élő munkavállalók számára elegendő számú munkahely keletkezik majd a városban.
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.