2025. 04. 24. csütörtök
György
: 407 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Autizmus Világnapja 2024 - A legfontosabb üzenet az elfogadás és a tolerancia

Zsiga Ferenc  |  2024. 03. 29., 05:48

Április 2-a az Autizmus világnapja, mely alkalomból a világ figyelmét az autisták problémáira irányítják. A Kalocsai Nebuló EGYMI minden évben a világnap előtti szerdán, idén március 27-én rendezte meg a Sétálni-kék programot. A figyelemfelhívó esemény a közös alkotás és a közös séta jegyében zajlott, helyszíne az Érsekkert víztorony dombja volt. A programra szóló felhívást nem lehetett nem észrevenni, hiszen a közösségi média mellett már a rendezvényt megelőző héten ennek jegyében díszítették fel a városháza főbejáratát. A főszervező ezúttal is Csupor Zsolt Jánosné Mónika, a Nebuló EGYMI intézményvezetője volt, a rendezésbe a Kalocsa Jövőjéért Egyesület is bekapcsolódott.

Az esemény helyszínén járva azt tapasztaltuk, hogy nagyon sokan eleget tettek a felhívásnak. A gyerekek lepedővászonra a „meglátni, megérteni, elfogadni” gondolatok jegyében, közösen készítették el alkotásaikat, és az alkalomra magukra is kék színű ruhát öltöttek. 

Képgaléria megtekintése (27 db kép)

Forrás: Sipos Roland / Kalocsa TV


A délelőtt 10 órakor kezdődő program egyik látványos pillanata az volt, amikor az előre megfestett lepedőkkel beterítették a domboldalt.

Az autizmus világnapja alkalmából portálunknak Csupor Zsolt Jánosné Mónika elmondta: A legutóbb mért adatok szerint már minden 54. gyermek érintett autizmusban. Számuk dinamikusan nő, ami annak is köszönhető, hogy az autizmus árnyaltabban felismerhető és diagnosztizálható, mint akár pár évtizeddel ezelőtt. Ezek a gyerekek és az időközben felnőtt generációk többnyire láthatatlanok a társadalom számára. Kívülről nem látszik, pedig a diagnózis nem csak az autista gyerekek és felnőttek életét határozza meg, de gyökeresen megváltoztathatja a családtagok életét is. Sőt, az autista személyek számára szükséges szolgáltatások hiánya lassan beszivárog a társadalom mindennapjaiba is. Nemcsak óvodai, iskolai férőhelyre, nappali ellátásra, lakóotthonra és speciális fejlesztésekre van szükség, de utazás, ügyintézés vagy egy egyszerű vásárlás során is fontos az akadálymentes környezet az autista emberek számára, ami akkor valósulhat meg, ha a szolgáltatásban dolgozók megfelelő ismeretekkel rendelkeznek. A cél az, hogy ezen a napon az autizmusra irányuljon a társadalom figyelme. Jobban megismerjék, megértsék és elfogadják az autista embereket, bepillantást nyerjenek mindennapjaikba, nehézségeikbe és vágyaikba. Kalocsa is csatlakozott az Autisták Országos Szervezete (AOSZ) felhívásához és programjaihoz, városunk ezért szerepel a szervezet mintegy 40 települést felsoroló országos listáján.

Képgaléria megtekintése (27 db kép)

Forrás: Sipos Roland / Kalocsa TV


Az intézményvezető kérdésre kifejtette:

Nem kell, hogy tudjunk az autizmusról akkor, ha elfogadással fordulunk bármely emberhez. Ennek a napnak az az üzenete: nem baj, ha autizmussal érintett valaki, ha figyelmet fordítunk arra, hogy elfogadjuk egymást, szolidaritást vállalunk azokkal, és családjukkal, akik érintettek.” Miben nyilvánulhat meg a szolidaritásvállalás?
Úgy tudunk szolidaritást vállalni, úgy tudunk segíteni, együttműködni, ha nem a másságra, nem a hiányosságokra, problémákra fókuszálunk, hanem arra: mi az, amiben közösen tudunk tevékenykedni, mi az, ami összeköt bennünket, mi az, amiben hasonlóak vagyunk egymáshoz. Itt, az Érsekkertben is nagyon sok közösségből vannak olyan gyerekek, akik maguk is autizmussal érintettek, vagy az ő osztályukban ilyen tanuló van. Eljöttek olyan családok is, akiknél a rokonságban van ilyen gyermek. Talán ennél is fontosabb, hogy eljöttünk mindannyian, közösséget vállalva ,együtt énekelünk, a városunknak egy szeretett pontját beborítottuk az alkalomra készített alkotásokkal, amit mindenki hazavihet a saját óvodájába, iskolájába. Bízom benne, hogy ezek az alkotások emlékként és egyben szimbólumként megmaradnak. Azt szeretnénk: ahogy ezek az alkotások betakarják a dombot, ugyanígy mi is teljes és kedves törődéssel gondoskodjunk ezekről a gyerekekről. Nem azért, mert sok van belőlük, hanem azért ,mert ők is közénk tartoznak. A legfontosabb üzenete az elfogadás és a tolerancia ennek a napnak.

Képgaléria megtekintése (27 db kép)

Forrás: Sipos Roland / Kalocsa TV


Mire kell odafigyelni az autizmussal érintettekkel való kommunikációban?

A hétköznapokban az egyszerű, érthető kommunikáció az, ami nagyon sokat segít a gyerekek számára az eligazodásban. Összetett mondatok helyett egyszerű mondatokkal, utasításokkal, akár piktogramok segítségével közöljük az elvárásainkat, kéréseinket, ez nagyon sokat tud segíteni. A korábbi évek kék rajzos felhívásaihoz képest most nem egyéni, hanem közös alkotásokat vártunk. Így születtek meg a közös, lepedőre készült vászonképek. Ennek a magyarázata az, hogy szerettük volna, ha már az alkotások közben, az együttműködések során beszélgetnek a gyerekek arról, hogy miért fontos az összefogás, miért fontos, hogy mindannyian részt vegyenek a munkában. Nagyon bízunk abban, hogy ezek a közös alkotások helyet kapnak az intézmények falain.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 22., 11:31
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.
2025. 04. 22., 09:45
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.
2025-04-19 07:30:10
Egymás után készülnek az új atomerőmű nagyberendezései. A magyar szakemberek szigorú követelményeket határoztak meg a gyártmánytervekben annak érdekében, hogy az új blokkok berendezései kiszolgálják a tervezett üzemidőt, sőt azon túl is tovább működhessenek. (x)

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 24., 11:30
A paksi rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>
2025. 04. 24., 10:45
Minden év április 24-én ünneplik hazánkban a Rendőrség Napját, amely a rendőri hivatás fontosságára és a szolgálatot teljesítők megbecsülésére hívja fel a figyelmet. A jeles nap történelmi és társadalmi jelentőséggel is bír. Még >>>
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK