Dr. Bábel Balázs: Jézus Krisztus valóban feltámadt!

Talán tudják a kedves testvérek, hogy most a hittanórákon a Katolikus Egyház Katekizmusából a Hitvallást magyarázom, annak is a Jézus Krisztussal foglalkozó cikkelyét. Ez is késztet arra, hogy ezen a húsvéton azokkal a tényekkel találkozzunk, amelyek megerősítik hitünket és igazolják Szent Péter apostol szavát: „hogy mi nem kieszelt meséket adtunk tudtul nektek” /2P 1,16-21/.

Krisztus föltámadása az a tény, amely hitünk sarkköve, s ezért is, mert a föltámadás döntő fontosságának tudatában Krisztus ellenségei semmit úgy kétségbe nem vontak, mint éppen Jézus föltámadását. Magát a föltámadás tényét szemtanúkkal nem tudjuk igazolni, mert az Isten stílusához méltón, „csendben történt”, ahogy Pilinszky János megfogalmazta a maga hitvallásában. A föltámadás utáni megjelenéseket viszont igazolni tudják az apostolok és Jézus barátai. Kérdés: el tudjuk –e fogadni azoknak a bizonyítékát, tanúságtételét, akik azt mondták, hogy Jézus él. Hitelt érdemlők –e a bizonyítékaik? Pascal a nagy természettudós maga is kutatta ezeket a bizonyítékokat és a leghatékonyabbra rátalált, azt mondta: hiszek a tanúknak, akik életüket adták tanúságukért. Tény, hogy egyetlen állításuk, bizonyításuk sem egybehangzóbb, mint éppen ez: Jézus él, Jézus föltámadt. A föltámadás ténye volt igehirdetésük központja. Amikor Szent Pál Jézus föltámadásáról beszélt, forrásokra hivatkozott: „Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, amint az Írás mondja. Eltemették és harmadnapra föltámadt. Megjelent Péternek, aztán a tizenkettőnek. Majd egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, akik közül még ma is él, néhány pedig már meghalt. Mindnyájuk után, mint nekem idétlennek is megmaradt” /1Kor 15,3-10/.

Ugyancsak Szent Pál fogalmazta meg, hogy a föltámadás a kereszténység sarkköve. Ha azt hirdettük, hogy Krisztus föltámadt, hogyan állíthatják közületek, hogy nincsen föltámadás. Ha nincs föltámadás, akkor Krisztus sem támadt föl. Ha Krisztus nem támadt föl, akkor hiábavaló a mi az igehirdetésünk és ti hitetek.” /1Kor 11,12-15/

Krisztus ellenségei az újkorban is azt állították, hogy Jézus valójában nem halt meg, ezt mondják róla a muszlimok is. A kereszten csak egy halálhoz hasonló bénulás érte és tanítványai ellopták. 

Jézus valóban meghalt, a keresztre feszítés, a lándzsadöfés biztos halált jelentett, már maga az ostorozás a rómaiaknál sokak számára egyenlő volt a halállal, amelyhez járult a nagy vérveszteség, a három órás agónia a kereszten. Maga Pilátus küldött ki katonákat, hogy megállapítsák, hogy meghaltak –e a megfeszítettek. S miután Jézusnál megállapították a halált, nem törték össze a csontjait /Jn 19,31/. Jézus sírja üres volt húsvét vasárnap reggel, ezt maguk az ellenségek sem tagadták. János evangélista még azt is megjegyzi, hogy a halotti leplek rendezetten összehajtva voltak, már pedig rablók nem szoktak maguk után rendet tenni. Bár nem mondjuk hittételként, hogy a turini lepel valóságosan Jézus halotti testét takarta, de elgondolkodtató az a sok egyezés, a holttest és körülményei között, ami sokakat megerősíti, hogy ez valóban Jézust takarta. Az üres sír annyira meglepte az ellenségeket is, hogy megvesztegették az őröket, hogy híreszteljék a tanítványok ellopták. Szent Ágostonnak van egy elmés megállapítása: ha az őrök látták, miért hagyták; ha aludtak, hogyan látták.

Szent Péter első nyilvános beszédében hirdette Jeruzsálemben a Föltámadt Krisztust, ha a sír nem lett volna üres, és ha ellopták volna Jézus holttestét, mindez könnyen megcáfolható lett volna az események közelsége miatt.

Jézus föltámadása után többször megjelent tanítványainak, erről az evangélium írók szintén beszámolnak. Elmondják, hogy látták, beszéltek vele, kérdezték, érintették, sőt ettek vele.

Az apostolok egyáltalán nem képzelődtek, nem voltak hiszékeny emberek, hiszen egyáltalán nem számítottak arra, hogy föltámad. Mutatja ezt az emmauszi tanítványok története és különösen a kétkedő Tamás apostolé. Lélektani csoda lett volna, ha azok, akik Jézus kivégzése után bezárkóztak félelmükben, utána rövid idő múlva bátran kiállnak, hirdetik Jézus föltámadását és aztán elindulnak az egész akkor ismert világba, hogy mindezt hirdessék.

Az is elgondolkodtató, hogy Jézus Krisztus föltámadása a történelem nagy közösségét, az egyházat hozta létre, amely minden emberi gyarlósága ellenére él, s ma is vannak nagy számban vértanúi, mert a keresztényeket sokfelé üldözik.

Az Úr valóban föltámadt, ma azok találkoznak vele, akik megfogadják Jézus szavát, amit Tamás apostolnak mondott: boldog, aki nem lát és mégis hisz. Igen a hitnek is vannak bizonyítékai, amelyekből néhányat fölsoroltunk, de ezekből még élet nem fakad. A hitet elsősorban élni kell. Az sem elég, ha az értelem meghajlik a kinyilatkozott Isten előtt, tudván, hogy Isten nem téved, és nem téveszt. Az értelem meghódolása az alap. A szív megrendülése személyiségünk leborulása ebből lesz életalakító fölkiáltás: „én Uram, én Istenem!”.

Ma amikor mindent viszonylagossá tesznek, sőt tagadnak, akkor a keresztény embernek kérni kell az Urat, ahogy az apostolok tették: „Uram növeld bennünk ezt a hitet”/Lk 17,6/.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok a Föltámadt Krisztusba vetett hitet és a hitnek boldogító örömét.

Dr. Bábel Balázs, Kalocsa-kecskeméti érsek