A Duna-Tisza köze legjelentősebb középső bronzkori aranytárgylelete került elő Kiskőrösnél

A Kecskeméti Katona József Múzeum régészeti koordinátora elmondta, hogy az év elején megkezdett topográfiai vizsgálatok során kiemelt figyelmet fordítottak a döbrögeci határrészen 1965-ben előkerült római Victoria-szobor lelőhelyének pontos azonosítására. A Magyar Nemzeti Múzeum egyik legszebb római kisplasztikájának helyét beazonosítva véletlenszerűen bukkantak rá egy eddig teljesen ismeretlen középső bronzkori regionális központra. A terület egyediségét az adja, hogy valójában egy mesterséges szigetről van szó, amely markánsan kiemelkedik a mocsaras környezetből és az ős-Duna egyik mellékága veszi körül.

A márciusban megkezdett mentőfeltárás során kiderült, hogy a Krisztus előtti 2. évezred első felében – nagyjából ötszáz évig –

az úgynevezett Vatya-kultúra népe élt itt.

A „klánszerű” szerveződést alkotó nép törzsterületén, a Duna-Tisza közén feltehetően 50-60, a találthoz hasonló központ létezhetett.

A Kiskőrös környéki helyszín műszeres kutatásakor az átlagosnál több fémtárgy került elő. A régész szerint ez bizonyítja, hogy a területet csak részben érinthette a műkincsrablás. Az összesen 161, jó minőségű korabeli fémeszköz, tárgy és fegyver közül kiemelkedik a

tizenegy arany ékszer, amelynek legtöbbje szív vagy csónak alakú csüngő.

Az összesen 17 dekagrammnyi nemesfém a kecskeméti múzeum gyűjteményében – a kunbábonyi után – a második legnagyobb aranylelet-mennyiség. Ráadásul ebből a korszakból ez az első olyan leletegyüttes, amely minimálisan rongált területről és régészek közreműködésével került elő.

Wilhelm Gábor hozzátette, hogy

találtak egy 76 tételből álló ékszerdepót is.

A bronzékszerek korabeli női viseletek kellékei, csüngők, pitykék és tűk, melyeket valószínűleg szövetbe tekertek. Előkerült továbbá öt tőr, lándzsák, hét darab tokos balta és ötvösszerszámok is. A megtalált bronztárgyak minősége kiváló, alig korrodálódtak, mivel a terület soha nem volt műtrágyázva.

Jelentős mennyiségű kerámiaanyagot is feltártak a különböző rétegekből. A nagyon változatos leletben mindössze néhány kisebb bögre maradt egyben, de

előkerült egy teljesen ép, vastag állati csontból faragott, díszes zabla-szíjelosztó is.

Ez a mai Magyarország egyik legszebb csontfaragványa a korszakból – fogalmazott Wilhelm Gábor, megjegyezve, hogy sok kő és kőeszköz is volt az egyes rétegekben ezen a kő nyersanyagban szegény vidéken. Mint mondta, ezek szinte bizonyosan a Dunántúlról származnak.

A régész szerint jórészt őrlőköveket találtak, de feltehetően volt egy sánc is, amelyet kővel erősítettek meg. Szinte biztosra vehető, hogy ezek kereskedelem útján kerültek erre a vidékre.

A Vatya-népesség agrárkultúrát folytatott, de a lótenyésztésről is híresek voltak. Díszesen öltöztek, komoly eszközöket használtak, és magasszintű volt a kerámia-, fém- és aranyművességük.

Maga a lelőhely részbeni érintetlensége és átlagon felüli gazdagsága miatt az előzetes vizsgálatok alapján a korszak egyik kiemelkedő kutatási helyszínének tekinthető Európában – hangsúlyozta Wilhelm Gábor.

A területen – előkészítve a későbbi feltárásokat – a következő fél évben talajfúrásokat, valamint olyan vizsgálatokat végeznek, amelyek nem okoznak maradandó változást a lelőhely állapotában – mondta a régész.

Forrás: MTI