2025. 04. 24. csütörtök
György
: 407 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Borkedvelők, Figyelem! – Borkóstoló, vacsorával az ET Pizzériában!

Helyszín: E.T. Pizzéria és Szendvicsbár
Dátum: 2024. március 16., szombat 16:00
Borkedvelők, Figyelem! – Borkóstoló, vacsorával az ET Pizzériában!

Az évtizedes hagyományra visszatekintő Kalocsai Borbarátok Találkozójából kinőtt Kalocsa és Vidéke Borverseny szervezői idén is lehetőséget biztosítanak a versengő borászok és vendégeik mellett a borkedvelő helyi közönségnek is, hogy végigkóstolják a versenyre benevezett tételeket.

Szeretettel várunk minden borkedvelőt, aki szeretné végigkóstolni a Kalocsa és Vidéke Borversenyre benevezett tételeket!"– írják a portálunkhoz eljuttatott felhívásukban a szervezők.
Az elmúlt évek hagyományait követve

A SZAKMAI ZSŰRI MINŐSÍTÉSÉVEL PÁRHUZAMOSAN A BORÁSZOK ÉS VENDÉGEIK MELLETT MINDEN ÉRDEKLŐDŐNEK IS LEHETŐSÉGE LESZ A BOROK ELBÍRÁLÁSÁRA.

Ez azt jelenti, hogy az összes benevezett tételből kóstolót kap minden résztvevő, és az adott szempontok szerint értékelheti azokat.

A KÖZÖNSÉGDÍJAT A VENDÉGEK SZAVAZATAI ALAPJÁN ÍTÉLIK ODA.

A március 16-án, szombaton este 16 órai kezdettel tartandó, jó hangulatú, kellemes környezetben elköltött vacsorával egybekötött élőzenés estre a szervezők minden borkedvelő érdeklődőt szeretettel várnak!

A fejenként 4000 forintos részvételi díj magában foglalja a sertéspörkölt vacsorát és a borkóstolás díját.
Jelentkezési határidő: március 12.
Információ: 06-70-3274376

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 22., 11:31
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.
2025. 04. 22., 09:45
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.
2025-04-19 07:30:10
Egymás után készülnek az új atomerőmű nagyberendezései. A magyar szakemberek szigorú követelményeket határoztak meg a gyártmánytervekben annak érdekében, hogy az új blokkok berendezései kiszolgálják a tervezett üzemidőt, sőt azon túl is tovább működhessenek. (x)

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 24., 11:30
A paksi rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>
2025. 04. 24., 10:45
Minden év április 24-én ünneplik hazánkban a Rendőrség Napját, amely a rendőri hivatás fontosságára és a szolgálatot teljesítők megbecsülésére hívja fel a figyelmet. A jeles nap történelmi és társadalmi jelentőséggel is bír. Még >>>
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK