Budapesten, az MVM székházában tartotta közgyűlését a Magyar Atomfórum Egyesület. A szakmai programban helyet kapott Szarvas Krisztián vezérigazgató-helyettes Paks II. projekt státuszát bemutató előadása is. Ebből is, illetve a májusi Szinergia magazinból is kiderül: szünet nélkül dolgoznak a két új blokk építésén Pakson, egyik munkagödörben a földkitermelés folyik, másikban már az alaplemez készül, de épül egyebek mellett az az új, hatszintes képzési központ is, ahol a majdani személyzet elméleti és gyakorlati oktatását végzik.
*Támogatott tartalom
Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.