Június 10-én, szerdán reggel a Kubikus park ad otthont a BikeSafe programnak Kalocsán. A kezdeményezés célja a kerékpárlopások visszaszorítása és a kerékpárok biztonságának növelése. A szervezők minden kerékpárost várnak, aki szeretné hivatalosan is regisztrálni járművét.
A BikeSafe program keretében június 10-én, reggel 7 és 9 óra között várják a kerékpárosokat Kalocsán, a Kubikus parkban, ahol lehetőség nyílik a kerékpárok regisztrációjára és adatainak rögzítésére.
A program célja, hogy segítsen az ellopott kerékpárok, rollerek, elektromos járművek és más eszközök beazonosításában, valamint azok tulajdonoshoz történő visszajuttatásában. A regisztráció során a rendőrök lefényképezik a járművet, rögzítik annak egyedi jellemzőit és a tulajdonos adatait egy országos nyilvántartásban.
A regisztrált járművek egy egyedi matricát is kapnak, amely jelzi, hogy az adott eszköz szerepel a rendszerben. Lopás esetén ez megkönnyítheti a rendőrség számára a jármű azonosítását és visszaszerzését.
A tájékoztatás szerint az első 20 kerékpár regisztrációja ingyenes. A részvételhez személyazonosító okmányra, lakcímkártyára, valamint magára a regisztrálni kívánt kerékpárra lesz szükség.
A program az Európai Unió finanszírozásával jött létre, célja pedig a biztonságosabb kerékpározás és az értékvédelem támogatása.
Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.