Október 19-e cizellált betűkkel lesz beírva a kalocsai labdarúgás történetében a csapat oldalain, hiszen történelmi győzelmet arattunk Kiskunfélegyházán, ahol soha nem nyertünk még ilyen arányban. A mieinknél kiszakadt az a bizonyos gólzsák, egyszerűen nem tudtak a szemüknek hinni a klubot idegenbe is elkísérő szurkolói. Már a félóra végére 4-0 volt az állás a javunkra, amely magyarázza is a kiütéses győzelmünket.
A játék szinte minden elemében felülmúltuk a hazaiakat, jó volt látni fiaink játékát ezen a vasárnapon. Pedig a szakvezető – Vaskó József is ötöt cserélt az “alapcsapaton”, sőt úgy jöttek a gólok, hogy már a 30. percre 4-0 volt az állás csapatunk javára.
Szerzett góljaink is szebbnél szebbek voltak.
Találatainkat a következő játékosaink szerezték: már az 5. percben Sárközi János betalált Nagy Szabolcs kapujába (0-1). Majd jött Farkas Zalán meseszép találata a 12. percben (0-2). Sárközi aztán ismételt (0-3), majd Bányai Edvin is feliratkozott gólszerzőink közé (0-4) és még nem voltunk az első játékrész végén.
A második játékrészben aztán Répási is gólt szerzett (0-5) az 50. percben, majd a vége előtt a lefújás perceiben már az ötödik vágányra tolta a Kalocsa szerelvényét. A hetedik gólunk a lefújás perceiben esett, amellyel beállítottuk a 0-6-os végeredményt.
Kiskunfélegyháza – Anda Kalocsa FC 0-6 (0-4)
vezette: Horváth Balázs
Kalocsa: Grausza M. - Török M. (Réfy M.), Rideg L., Sümegi B., Tolnai R. (Vass Z.) - Tamás B. (Molnár L.), Répási P. - Farkas Z., Bányai E., Markó R. - Sárközi J. (Monori M.)
Edző: Vaskó József
Gólszerző: Sárközi János (0-1) az 5., Farkas Zalán (0-2) a 12., Sárközi János (0-3) a 20., Bányai Edvin (0-4) a 29., Répási Péter (0-5) az 50., Répási Péter (0-6) a 88. percben
Megjelent a Fókuszban Podcast legújabb adása, melynek vendége Font Sándor országgyűlési képviselő, akivel a november harmadikán átadott CT-berendezésről, a magyar egészségügy helyzetéről, a kalocsai kórház szerepéről, valamint a ’D’ épület jövőjéről beszélgettünk.