Kiváló eredményekkel tértek haza a magyar versenyzők a szarajevói Judo Kata Európa-bajnokságról, ahol 27 ország 416 indulója mérte össze tudását 2026. május 16–17. között. A magyar párosok több kategóriában is a kontinens elitjével versenyeztek, és bár ezúttal érem nem született, több helyezés is felért egy dobogós eredménnyel.
A senior Nage No Kata mezőnyében Kis Noémi és Brassói Krisztina a rendkívül erős, 31 párost felvonultató kategóriában a 13. helyen zárt.
Az eredmény értékét jól mutatja, hogy olyan országok versenyzőit előzték meg, ahol a kata-versenyzésnek hosszú évtizedek óta komoly hagyománya van, és több riválisuk már világversenyeken is dobogóra állhatott korábban.
A juniorok között Tapolcsányi Dorottya és Hudanik Péter egészen a döntőig menetelt a Nage No Kata versenyszámban.
A magyar páros a harmadik legjobb eredménnyel jutott fináléba, végül azonban mindössze három ponttal maradt le a bronzéremről, így a 4. helyen végzett. A teljesítmény értékét tovább növeli, hogy Péter a verseny előtti napon sérülést szenvedett: az orvosi javaslat szerint hetekig pihennie kellett volna. Végül azonban vállalta az indulást, és a fájdalmak ellenére is kiemelkedő produkciót nyújtott. A csapat külön köszönetet mondott Őri Józsefnek, aki sporttársként és egészségügyi szakemberként segítette a versenyző felkészítését és regenerációját.
A junior Katame No Kata kategóriában Brassói Krisztina és Kósa Réka szintén döntőbe jutott, ahol elképesztően szoros versenyben maradtak le a dobogóról.
A második és harmadik helyezett 365,5 ponttal zárt, míg a magyar páros 365 pontot szerzett, így mindössze fél pont döntött az érmek sorsáról. A szakmai stáb szerint különösen nagy teljesítmény, hogy Brassói Krisztina két teljesen eltérő kata kategóriában is tatamira lépett ugyanazon a világversenyen.
A magyar csapat edzői, Kerny Zoltán és Kis Noémi büszkén értékelték a versenyzők teljesítményét, akik Európa legjobbjai között bizonyították felkészültségüket és kitartásukat.
Forrás és kép: Sportegyesület Kis Dunamenti Judo
Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.