
Immár 23. alkalommal rendezték meg a Magyar Táncháztalálkozót Tokióban, ahol több mint száz táncos gyűlt össze, hogy együtt ünnepelje a magyar néptánc és népzene hagyományait. A rendezvény különlegessége, hogy a résztvevők a nap folyamán még kalocsai táncokat is tanulhattak japán táncosoktól és oktatóktól.
Az egész napos program során a mezőségi és más magyar tájegységek táncai mellett Kalocsa hagyományai is fontos szerepet kaptak. A japán zenészek által megszólaltatott magyar népzene, valamint a jókedvű közös tánc ismét megmutatta: a kultúra képes kontinenseket összekötni.
A rendezvényről készült videó tanúsága szerint a résztvevők felszabadultan, mosolyogva táncoltak együtt, miközben egy távoli ország közössége őrzi és továbbadja a magyar népi hagyományokat. Különösen megható látni, hogy a kalocsai motívumok és tánclépések több ezer kilométerre Magyarországtól is élő értéket képviselnek.
A tokiói táncháztalálkozó nemcsak kulturális esemény, hanem fontos üzenetet is hordoz: más népek kultúrájának megismerése és tisztelete gazdagít bennünket. A különbözőségek nem elválasztanak, hanem lehetőséget adnak arra, hogy tanuljunk egymástól, új nézőpontokat ismerjünk meg, és közös élményeken keresztül kapcsolódjunk egymáshoz.
A szervezők és résztvevők több évtizedes munkája bizonyítja, hogy a magyar néphagyományok – köztük a kalocsai kultúra – a világ másik felén is képesek közösséget teremteni.
Forrás: Embassy of Hungary in Tokyo / Magyarország Tokiói Nagykövetsége
Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.